Minden egy helyen: itt vannak az önkormányzati választások eredményei!

Visszafoglalta a Fidesz az északkelet-magyarországi nagyvárosokat.

Az első eredmények alapján jelentősen növelték a támogatottságukat.
Nyitókép: NICOLAS MAETERLINCK / BELGA MAG / Belga via AFP
Az Új Flamand Szövetség (NVA) várhatóan megnyeri a belga országos választást, ahol egy időben zajlott le a parlamenti és az EP-választás – számolt be az EU Observer.
Az NVA a szavazatok mintegy 23 százalékát szerezte meg
– az előzetes becslések szerint, ami hét százalékkal több, mint az előző, 2019-es választáson.
A radikális jobboldali Vlaams Belang Belgium északi régiójában Flandriában is jelentős térnyerést ért el, támogatottságuk az évek során folyamatosan nőtt (a 2014-es három százalékról 2019-re 12 százalék körülire, 2024-re pedig 18 százalék körülire).
Antwerpen jelenlegi polgármestere, Bart de Wever (NVA), aki a következő belga miniszterelnöki tisztségre pályázik, korábban kizárta a Vlaams Belanggal való koalíciót. Célja, hogy a kereszténydemokratákkal és a liberálisok támogatásával egy esetleges jobbközép koalíció élére álljon, amely szeptemberre alakulhat meg.
Belgiumban kötelező a voksolás, eddig csak a szavazatok 65 százalékát számolták meg.
Ezt is ajánljuk a témában
Visszafoglalta a Fidesz az északkelet-magyarországi nagyvárosokat.